Bemutatkozunk

 

Szent László

Aranyos Szegellete Egyesület

 

 

 

 

Egyesületünk 2011. év tavaszán kezdte meg tevékenységét Pest megyében.

 

Céljaink között szerepel a teljesség igénye nélkül a sportolás, testedzés, versenyzés és fizikai felüdülés biztosítása mellett a kulturális ismeretszerzés, népi-, nemzeti- és katonai hagyományőrzés, amatőr színjátszás, valamint egyéb szellemi és fizikai szabadidős tevékenységek megszervezése, lebonyolítása és azokban való részvétel biztosítása a tevékenységeink iránt érdeklődők számára.

 

Elérendő erkölcsi céljaink között szerepel a külsőségeiben szerény, belső értékeiben gazdag életre való törekvés. (A szerény szóhasználat az ésszerűségre, praktikumra és elegendőre utal.)

Célunk olyan kulturáltsági fok és tudati állapot elérése, amelyben az ember ismeri a világ és önmaga eredetére vonatkozó elképzeléseket és azokban a maga meggyőződése szerint hisz. Valljuk az élet tiszteletét, szeretetét, tudásunk és képzeletünk által a külső és belső világ összekapcsolásának megvalósíthatóságát.

Egyesületünk tagjai kötelezőnek tekintik magukra nézve a természet és társadalom törvényeinek megismerését, tiszteletben tartását, az önművelés holtig tartó fontosságát és mindennapi életvitelük során a természet törvényeivel harmonizáló magatartásformák alkalmazását. Törekvéseinkkel igyekszünk hozzájárulni a mértékletes és önkorlátozó fogyasztáshoz, a jövő nemzedékek lehetőségekhez való jogának csorbítatlanul hagyásához, a pazarló és erőforrásokat kimerítő életvitelünk okozta környezetkárosítás "gyógyítgatása" helyett a károkozás megelőzésének hangsúlyozásához.

Célunk továbbá a "mindenkinek a maga hivatásában az ország, ezáltal az emberiség jövőjéért dolgozni" szellemben való nevelés.

 

Egyesületünk főbb tevékenységei a teljesség igénye nélkül.

 

  Fontos feladatunknak érezzük az ünnepeink méltó megemlékezésének megszervezését és lebonyolítását történelmi emlékhelyeinken - esetenként korhű öltözetben - az Elődeink előtti főhajtással.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezen ünnepségeket jelenleg Heves megyében, Pest megyében és a fővárosban tartjuk. Különösen ügyelünk arra, hogy a rendezvényeinket aktuál- és pártpolitika-mentesen, csak az adott eseményre fókuszálva szervezzük és rendezzük.

 

 

 Ünnepségeink fényét és alkalomhoz illő voltát katonai tiszteletadással és irodalmi összeállításokkal, saját költészeti műalkotásokkal színesítjük.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az amatőr színjátszó csoportunk a különböző történelmi korok hadászati és katonai hagyományait hivatott feleleveníteni és bemutatni. Feladatunknak tekintjük fiataljainkkal a feledésbe merült hagyományaink megismertetését, esetenként történelmi játékok szervezésével és lebonyolításával, emléktúrákon, valamint különböző rendezvényeken tartott katonai bemutatókon való részvétellel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elengedhetetlennek tartjuk emellett elődeink örökségének ápolását, a tagok lakókörnyezetében található hadisírok fellelését, gondozását, emlékük méltó megőrzését.

 

 

 

 

  Fontosnak érezzük ősi magyar írásunk fennmaradását, ezért tanuljuk és gyakoroljuk a rovás mesterségét, továbbá részt veszünk azt népszerűsítő rendezvényeken.

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyesületünk kiemelten szívügyének tekinti az ifjúság egészséges életmódra nevelését sportprogramok népszerűsítésével.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindezt versenyek, túrák és táboroztatások, szabadidős aktív mozgásos tevékenységek megszervezésével, a rendszeres testedzés fontosságának felismertetésével és személyes napi igénnyé válásának elősegítésével látjuk biztosítottnak. 

 

 

 

 


 

 

 

 

Egyesületi tagjaink rendszeresen vesznek részt különféle teljesítmény túrákon mind saját, mind más teljesítmény túrázó csoportok szervezésében, ezzel is öregbítve egyesületünk hírnevét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyesületünk célja a fiatalok hazafias nevelése és részükre a honvédelmi alapismeretek átadása. Már korábban is felmerült az oktatást végzők tagjaiban, hogy az elméleti oktatást kézzelfoghatóvá kellene tenni egy gyakorlati képzéssel is, melyet – a fiatalok igényéhez és érdeklődéséhez leginkább illő – honvédelmi tábor keretén belül lehet megvalósítani. Erre először a 2010/2011-es tanévben került sor.

 

 

 

 

  

 

 

 

Ebben partnerre találtunk a Wesley János Lelkészképző Főiskola, mint anyaintézmény és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, mint fenntartó egyház vezetőiben. Ebben társegyesületünk segítőjeként vettünk részt.

 

A későbbiekben a „Somlyóhegyi – lövészklub” és környezete adott teret honvédelmi tábor előkészítésében és színvonalas lebonyolításában. Ennek sikeréhez a helyi polgármester, a társegyesületeink, a rendőrség, magánszemélyek és gazdálkodó szervezetek segítettek hozzá.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Földházat építettünk, mely az óta, a környék látványosságai közé tartozik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A név kötelez.

Szent László napi rendezvényünket minden év júniusában megtartjuk.

 

 

 

 

 

Mindenki megtalálhatja, ami érdeklődésének megfelel. Az Aranyos Szegelleti tusa, ami a régi korokat idézi, különböző eszközökkel lövészet (íj, légpuska, pisztoly, kispuska), veremkemencében készült ételek, Aranyos Szegelleti termékek asztala (tagjaink készítették), bográcsozás, kézműves foglalkozások, előadás, büfészolgáltatás, kötetlen beszélgetések, mindez jó hangulatban.

 

 

 

Életfeladatunkká vált az élő környezetünk megóvása iránti gondoskodó magatartás kialakítása környezettudatos gondolkodásra való neveléssel, valamint a környezetvédelemmel kapcsolatos információk megosztása és népszerűsítése főként személyes példamutatással a különböző tevékenységek végzése közben. Így például nagy hangsúlyt kívánunk fektetni a megújuló energia-források és egyéb, mára már feledésbe merült környezetbarát energia-hasznosítási módok kisközösségi felhasználására.

 

Mindezeken túl feladatunknak tekintjük:

-         a mindennapi testi és szellemi komfortérzet iránti igény kialakítása mellett mind az egymás, mind a harmadik személy iránti figyelem és segítőkészség szükségességének, a segítségnyújtás fontosságának felismertetését, tevőleges megszervezését és lebonyolítását;

-         karitatív, szociális és mentési, valamint katasztrófa-elhárítási tevékenységekben való aktív részvételt a szűkebb és tágabb lakókörnyezetben,

-         az önművelés szükségességének felismertetését, kulturális ismeretek önálló és szervezett megszerzését, közvetítését irodalmi és egyéb ismeretterjesztő előadások tartásával,

-         az önfenntartó gazdálkodás beindítását, mely magában foglalja mind a földművelést, mind az állattenyésztést, továbbá a konyhakerti-, illetve gyógynövények termesztését, ennek az életformának az elsajátítását, valamint tudásunk átadását a következő generációknak.

 

 

 

Oldalak