Túra beszámoló

Napfény és jó hangulat

A helyi adottságokat figyelembe véve a napot lőtér használattal kezdtük. A megérkezés és a kölcsönös üdvözlések után lőállásba vonultunk. Tudásunk és vérmérsékletünk szerint élveztük a lőpor szaga mellett az elért köreredményeket. Ki puskával, ki pisztollyal, ki mind a kettővel.

Ezt követően nyakunkba vettük a környék hegyeit, völgyeit. A kőbánya fölötti szirtről gyönyörű kilátás nyílt. Tiszta volt az idő, messzire elláttunk, és élveztük a körpanorámát. A lefelé vezető utat az erdőn keresztül, némi élményanyaggal, életszerű nehezítéssel tettük meg. Pár falat elfogyasztása után indultunk a Széles-kő tóhoz. Mint mindig, most is elkápráztató volt. Élveztük a csendet, nyugalmat. Jó beszélgetések közepette töltődtünk fel a hely energiájával. Visszafelé a közelben lévő forrást kerestük fel. Sajnos a hegy most nem ad frissítő és iható vizet. A helyét provizórikusan megtakarította egyik lelkes túrázónk, Andrea.

Az alaptáborba visszaérkezést követően, bográcsban készítettünk egy jó lecsót, amit világmegváltó gondolatokkal, jóféle párlatokkal, és a sofőrök némi bambival öblítettek le.

Nem voltunk sokan, de volt napfény és volt jó hangulat.

 

Bátorság, Hit, Tudás