Húsvét
A húsvét idejét a niceai zsinat 325-ben a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapban állapította meg. E napon ér véget a nagyböjt, azaz a hústól való tartózkodás. Mint a néphagyományok többsége, a húsvét is több kereszténység előtti elemet őriz, a tavaszvárással és tavaszköszöntéssel kapcsolatosakat.
A tavasz beköszöntével nemcsak a természet éled újjá, de az embereket is arra készteti, hogy megtisztítsák környezetüket. A nagyhét időszakához kötődött a nagytakarítás, a meszelés, de az ember és állat mágikus fürdetése és féregűzése is. Úgy vélték a régiek, hogy aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog semmiféle betegség, és aki a húsvétot megelőző pénteken a Tiszában megmosdik, szép és tiszta marad.
A nyírségi falvakban nagyszombaton szentelték a tüzet. Néphagyománynak számított, hogy a tűz maradványait kivitték a szántóföldre azért, hogy a termést ne érje jégverés, és a föld termékeny legyen.
Húsvétvasárnaphoz is sokszínű hagyományok kapcsolódtak. Ezt a napot a böjt miatt a korlátlan evés-ivás jellemezte, ami még napjainkra is jellemző. A katolikus hívők ilyenkor a templomba viszik megszentelni a húsvéti sonkát, a pászkát és a kolbászt. Régen a szentelt sonka csontját a gyümölcsfára akasztották, hogy bőven teremjen.
Nagyhét
A nagyböjt virágvasárnaptól húsvétig terjedő utolsó hete. A természet újjászületésének időszaka, az emberi környezet megújulására és tisztítására is ragyogó alkalom. (Ugye, hogy ráér még a tavaszi nagytakarítás?:). A faluközösségek ekkor végezték a háztáji és határbéli közmunkákat, mint az árkok újraásása, kutak megtisztítása. A parasztgazdák is ekkor rakták rendbe portájukat.
Fontos hagyomány a nagyheti gyónás. A régi felfogás szerint ugyanis csak azok váltak méltóvá a húsvéti szentelt ételek elköltésére, akik a gyónás által a kegyelem állapotába jutottak. Általános szokás volt a nagyheti megkövetés. A gyónni indulók megkövették haragosaikat és családtagjaikat, azaz bocsánatukat kérték esetleges vétkeikért.
Nagycsütörtök
Az oltáriszentség ünnepe, Jézus szenvedéseinek kezdete. Nevezték zöldcsütörtöknek is.
A nagycsütörtöki nagymise alkalmából szólaltak meg utoljára a harangok és a csengők, utána elhallgattak nagyszombat estéjéig. A nagycsütörtöki utolsó harangszóhoz kapcsolódó hiedelmek szerint, az ekkor megrázott gyümölcsfa bő termést hoz. A harangok némaságának idején az időt és a szertartásokat a harangozó vezetésével gyermekek végezték kereplőkkel. A gonoszűzésben is szerepet játszó nagyheti kerepelés egyszerre volt szertartás és játék a gyerekek számára, akik kisebb csoportokba szerveződve felosztották egymás között a falut, és a harangozó jeladására kerepelve végigszaladtak a kiválasztott utcán, kiabálva, hogy miért kerepelnek. Szolgálatukért a háziaknál tojást kaptak.Evangéliumi indíttatású liturgikus szokás a nagycsütörtöki lábmosás. Évszázadokon át szerepelt hivatalos egyházi szertartásokban is. Általában magas rangú egyházi méltóságok, sőt királyok mosták meg ilyenkor tizenkét szegény sorsú ember, például koldus lábát. A magyarok és a magyarsággal együtt élő délszlávok körében egyaránt elterjedt a nagycsütörtök esti vagy nagypéntek hajnali mosdás a településhez legközelebb eső folyóban. E mosakodásnak betegségelhárító szerepet tulajdonítottak.
Nagypéntek
Jézus kereszthalálának emléknapja, a legnagyobb böjt és gyász ideje. A nap nevezetes templomi szertartása a csonkamise. A legtöbb templomban rendeztek passiójátékokat. A szerepek egyes családokban nemzedékről nemzedékre öröklődtek. A nagypénteki közösségi vagy egyéni ájtatosságban nagy szerepe volt a kálváriának, illetve a stációjárásnak, valamint a templomi szent sírnak. Jámbor asszonyok egész éjszaka virrasztottak a szent sír körül különleges imákat mondva, Mária-siralmakat énekelve. Énekeik, legendás történeteik gyakran túlléptek az evangéliumok világán, és az apokrif hagyományból merítettek. A szent sír őrzése hajdan a céhtagok, illetve a jámbor társulatok tagjainak kötelessége volt.
Nagyszombat
A népi hagyományvilágra is kiható jellegzetes nagyszombati szertartás a tűzszentelés, az új tűz kultusza. Különféle hagyományai alakultak ki országszerte. A szentelendő tüzet a templom előtt vagy a templom mellett égették. A megszentelt tűz lángjainál vagy parazsánál gyújtották meg a templom hatalmas húsvéti gyertyáját. A szentelt tűz maradványait - a júdásszenet - a hívek hazavitték házaikba. Sok háznál tartották azt a régi szokást, hogy nagycsütörtöktől nagyszombat estig nem tüzeltek. A templom elől hazavitt parázzsal gyújtották meg az otthoni új tüzet, melyen a húsvéti ételek is főttek. Tettek belőle a jószág itatóvizébe és istállójába, szétszórták a házban és a földeken. Vihar idején a tűzbe tették, hogy a villám elkerülje a házat.
Másik fontos nagyszombati szertartás a vízszentelés, a templom keresztelővizének megszentelése. Régen ez együtt járt a házak megszentelésével és a középkorban talán a felnőttek valóságos keresztelésével is. Valószínűleg ezzel magyarázható a keresztszülő-keresztgyerek viszony húsvéti megélénkülése, a keresztgyerekek húsvéti megajándékozása. A nagyszombaton szentelt vízhez kapcsolódó egyik hagyomány szerint, akit az új vízben először keresztelnek meg, szerencsés lesz egész életében. Egészségvédő célra használták, gyógyítottak és különböző varázscselekményeket végeztek vele.
Nagyszombaton véget ért a negyvennapos nagyböjt. A feltámadási körmenet után a hazatérő családok, legalábbis az utóbbi évszázadban, ünnepélyesen elfogyasztották a nagyrészt sonkából és tojásból álló húsvéti vacsorát.
Húsvét vasárnapja
A nagyszombatról vasárnapra virradó éjszaka különleges népi ájtatossága volt a jézuskeresés, istenkeresés, szentsír-keresés, ami tulajdonképpen egész éjszakás ájtatoskodást jelent. A középkorban egész Magyarországon elterjedt szokás volt a húsvéti határkerülés vagy határjárás. Legtöbbször férfiak vettek részt a határkerülésben, gyalog vagy lóháton nagy zajjal, énekkel olykor imával járták a határt. A katolikus határkerülésnek, miként minden körmenetnek, ősi soron a megszentelt bekerítés, a mágikus körbefoglalás, a veszedelmek és a gonosz távol tartása volt a célja. A húsvéti határkerülést gyakran emlegették a 18. századi határperekben, mint egy-egy földdarab hovatartozását bizonyító cselekményt.
A húsvéti ételszentelés vagy ételáldás országszerte elterjedt szokás volt. A megszentelt húsvéti ételeket a régi magyar nyelvben a vallon eredetű kókonya szóval jelölték. Hasonló jelentéssel bír keleten a görög katolikusoknál és a moldvai csángóknál a páska. Az ételszentelésnek nem volt előírt egységes időpontja. Sokféle képzet kapcsolódott a megszentelt ételek maradékaihoz is. A néphit szerint a megőrzött szentelt sonkacsont az istállóba téve védi az állatokat a boszorkányoktól, a szentelt tojás héja a szántóföldre szórva távol tartja a kártevőket.
A megszentelendő ételeket, általában tojást, sonkát, kalácsot, tormát, sót, kosárba rakták és szép szőtt vagy hímzett terítőkkel takarták le. A kosarakat a templomban, a padok mellé, újabban az oltár elé tették. Általánosnak mondható szokás, hogy a megszentelt ételeket tartalmazó kosárral a lányok és asszonyok siettek, sőt szaladtak hazafelé, mert úgy vélték, aki gyorsan hazaér, az a munkában és az életben is ügyes lesz.
LOCSOLÁS
A húsvéthoz kapcsolódó legismertebb népszokás a locsolás, az öntözés. Húsvéthétfőt valamikor „vízbevezető”, „vízbehányó” hétfőnek is nevezték. A locsolkodás hagyomány ill. szokásköre világi alapokon nyugszik, katartikus, termékenységvarázsló jellegű. A legények a locsolástól tiltakozó lányokat a vályúhoz, kúthoz hurcolták, és vödrökkel hordták rájuk a vizet.
Szeged környékén a legények a lányokat egész vödör vízzel öntötték le, nehogy kelésesek legyenek.
Az Ipoly mentén is szervezetten történt a húsvéti locsolás: a legények már vasárnap este tojást szedtek a lányos házaktól. Másnap reggel, előre megbeszélt helyen szalonnát kaptak, ahol tojásrántottát készítettek és elfogyasztották. A tojáshéjakat annak a lánynak az ablaka alá szórták, akire haragudtak valamiért. Csak ezután indultak el locsolni. A lányok persze igyekeztek elbújni, akit megtaláltak, azt a kúthoz vitték, és vödörszám hordták rá a vizet. A legényszámba nem vett fiúk először a keresztanyjukhoz mentek, akit az ott kapott vízzel meglocsoltak, jutalmul 8-10 hímes tojást kaptak.
Ezután a rokonok, szomszédok lányaihoz mentek. A legények locsolását a lányok húsvéthétfő délutánján személyesen vagy leánypajtásaikkal elküldött tojásokkal viszonozták. A locsolás jutalma általában festett tojás. Kedden a lányok locsolták a legényeket. A húsvéti locsolás e módjai a két világháború között megszűntek.
A kölnivel történő locsolás és a hozzá kapcsolódó locsolóversek már újabb keletű szokások. A locsolás jutalma a tojás, ami egy ősi termékenységi szimbólum, s a feltámadást is jelképezi.
Fehérvasárnap
A húsvét utáni vasárnap gyakori neve mátkázó, mátkaváltó vasárnap. E két elnevezés arra utal, hogy ezen a vasárnapon választottak komát és mátkát a fiatalok. Sok faluban rendszeresen fehérvasárnap tartották a gyerekek elsőáldozását.
Forrás:
- http://hirmagazin.sulinet.hu